Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vityo és Franciska

2008.09.06
Franciska születése
Előzmények
Mivel már augusztus 24-én betöltöttük a 40 hetet, és az azt megelőző augusztus 22-i, pénteki orvosi vizsgálatkor a doki megállapította, hogy már 2 ujjnyira nyitva vagyok, már nagyon türelmetlenek voltunk Apával, mert a doki szerint csak egy hajszál választott el minket Franciska megszületésétől. De csak nem akart történni semmi azon a hétvégén, pedig nagyon vártuk már, főként, hogy a doki is úgy búcsúzott el pénteken, hogy lehet, hogy még aznap találkozunk. Mint már korábban is, mondta, hogy igyak tonikot, továbbra is a málnalevél teát, illetve napi 3×5 golyócska Caulophyllumot. Na én ezt be is tartottam, de semmi… Aztán miután belecsúsztunk a túlhordásba, 25-én, hétfőn felhívtam a dokit, hogy még semmi, és keddre megbeszéltünk egy újabb ctg-t. Apa vitt is, fájások voltak, szívhang továbbra is rendben volt, ezért elengedett a doktor úr, de csakis a jó eredményeknek köszönhetően. Megbeszéltük persze a továbbiakat is: ctg csütörtökön és pénteken, valamint ellenőrző ultrahang valamelyik nap. Ha addig nem lenne semmi. És amitől a legjobban tartottam, ha Cicka nem kívánkozik előbújni addig, akkor szeptember 1-én be kell feküdnöm. Na, ezt nagyon nem akartam.
A szülés
Augusztus 27-én, szerda délelőtt átmentem a piacra, leginkább kicsit sétálni, meg körbenézni, vettem is Cickának egy kis body-t, 300 Ft volt, turkálós. Meg almát vettem, illetve lecsónak való zöldségeket. Viszont a tisztasági betétem, mire hazaértem gyakorlatilag átázott, és aznap az már a második volt. Ezért betettem egy rendes betétet. Próbáltam kitalálni ez vajon mi lehet, csak folyás, vagy magzatvíz, vagy micsoda, mígnem végül felhívtam a dokit fél kettőkor, hogy ez vajon mi lehet? Ja kósza fájásaim is voltak, de amolyan jósló félék, mert semmi rendszeresség nem volt benne. A doki azt mondta, hogy figyelgessem tovább. Jó. Azt tettem. Így ment ez egész nap: közben megfőztem a lecsót, délután rendbetettem magam: zuhany, hajmosás, de nem azért, mert szülni készültem, hanem mert amúgy is aktuális volt a hajmosás. Ami fura volt, hogy a zuhanyzás után, a meleg víz hatására sem múltak el a fájások, de továbbra is rendszertelen volt hol rövidebb, hol hosszabb időközönként jöttek felváltva, ezért ez után sem gondoltam, hogy szülni fogunk. Plusz még ami eltérő volt a korábban tapasztaltaktól, hogy a derekam jobban fájt. Este Api megjött melóból, szépen megvacsoráztunk, és néztük a tv-ben a Miami helyszínelőket. Aztán akkor már feltűnt, hogy még mindig nem múltak el a fájások, sőt egyre sűrűbb, de a híresztelésekkel ellentétben nem lehet hozzá órát igazítani, teljesen gondolom-formán jönnek. Mivel Apit nem akartam idegesíteni, csak akkor vettem papírt a kezembe, hogy felírom, mikor és hogyan jönnek, mikor elment fürdeni. Ez olyan este 10 előtt volt. szépen magamhoz vettem egy papírt. Jött egy 22:04-kor. Jött egy 22:08-kor. HOPPÁ! Bár nem pont négy percenként, de nem is öt, valahol a kettő között. De ezek a fájások még igazából nem is fájtak, mint ahogy egész nap sem, csak mondjuk olyan kellemetlen, de semmiképp nem fájó. Na, ekkor elfeküdtem a tv előtti kanapén, majd kisvártatva éreztem/hallottam egy olyan pukkanás szerűt, de nem árasztott el a magzatvíz, vagy ilyesmi, csak az utána érkező fájás, na, aaaaaz már fájás volt. Gábor szegény pont kijött a fürdőből, rám nézett, és kérdezte: Menni kell? Mondtam neki, szerintem igen, bár nem tudom, hogy ez már az-e, mert tök rendszertelen, de akkor viszont már tényleg fájt, és gondoltam inkább menjünk be, és küldjenek haza, minthogy otthon jöjjön rám a kitolás. Gyorsan összekaptuk magunkat, én még összeszedtem a kórházas csomagba, amik hiányoztak (naponta használt dolgok, mint szopi párna, papucs, homeós bogyók stb.), bepakoltunk a kocsiba, felszerelkeztünk ásványvízzel, és elindultunk. Ez kb. este fél 11-kor volt. A kórházba menet is elég erős fájások jöttek rám, elég sűrűn. Az úton, olyan 22:45 táján lehetett, felhívtam a szülésznőmet, Etelkát, akinek mondtam, hogy megyünk be, nem tudom mi ez, lehet csak vaklárma, de mindegy, bemegyünk. Erre Eta: „Jó, akkor menjünk, épp most volt egy szülése, akkor nem megy haza, vár minket.” És még azt is mondta, hogy: „A hangja alapján nem vaklárma.” Még ekkor sem hittem el, hogy tényleg szülni megyünk.

Mikor beértünk (este 11 óra volt), Etelka megvizsgált, mondta, hogy ok, akkor megyünk a szülőszobára. Kiszólt a Gábornak, hogy ő akkor hozza a csomagomat, és elvezetett minket a legutolsó szülőszobára. Gábor a várandósság alatt végig ellenállt, hogy bejöjjön a szülésre, és bár én szerettem volna, nem erőltettem. Ott meg főleg nem. De úgy alakult, hogy Eta adott neki feladatot, Gábor felügyelte a homeopátiás szereket, és adagolta, meg szólt, ha idő van beszedni valamelyiket. (Egyébként Etelka megmondta előre, hogy csak bízzam rá a páromat, ugyanis mikor voltam nála összeismerkedni, kérdezte, hogy a párom bejön-e, én meg mondtam, hogy sajnos nem akar, pedig én szeretném. Erre ő azt mondta nekem akkor, hogy na jó, akkor csak bízzam rá. Én meg gondoltam magamban, arra befizetek, ha bármivel is rá bírja venni az ÉN páromat, hogy akarata ellenére bejöjjön… És lám…) Időközben a doki is megjött. Vizsgálgattak a fájások közben, szívhangot néztek, és mondták, hogy ez gyors szülés lesz, mert szépen és gyorsan tágulok. Tényleg szinte minden vizsgálat után egyre jobban ki voltam tágulva. A vizsgálatok is nagyon kíméletesek voltak, bármelyikük is vizsgált éppen. Tettek be nekünk zenét is, amit választottunk (vagyis Apa választott), közben mászkáltam, ringattam a csípőmet, ültem labdán, a Gábornak dőlve, Édesapa masszírozta a hátamat, vagy csak lógtam a nyakán. Próbáltam alkalmazni, amiket a jógán meg a terhes tornán tanultam, és minél többet állva maradni, hogy a gravitáció is segítsen nekünk. Egy ideig tényleg jól ment minden, de aztán el kezdtek gyengülni és ritkulni a fájások, mikor már a kitoláshoz értünk volna. Elmentem meleg zuhanyt venni, de igazából az sem segített. A doki szerint ez első szülésnél gyakorta előfordul, hogy szó szerint elfárad a méh, végülis már egész nap dolgozott. Javasolta, hogy beköt cukros vizet, megpróbáljuk azzal, sok esetben az is segít, nem kell oxytocin, csak ha ez nem segít. Mellé kaptam még antibiotikumot Franciska miatt, nehogy valami fertőzést összeszedjen, feltételezvén, hogy a magzatvíz már szivárog egy jó ideje.

Na, a cukros víz még alig ért az ereimbe, én már jeleztem, hogy tolnom kell. Ők lepődtek meg a legjobban, hogy ilyen gyorsan. Mondták is, hogy na, innen pár tolás, és kész vagyunk. Megmondom őszintén, fogalmam sincs, hogy ekkor mennyi idő volt, a doki elmondása szerint olyan hajnali 2 körül lehetett, de ezt is csak utólag mondta. Persze végül a kitolás sem úgy ment, ahogy ők megjósolták, vagy egy órán át próbáltam Franciskát kitolni. Borzasztóan fáradt voltam, és sajnos nem is tudtam mindig megfelelően koncentrálni, és többször is volt, hogy a kelleténél több izmot feszítettem meg. Eta tágított olajjal, elkerülendő a gátmetszést, és ez tök jó volt, mert számukra természetes volt, hogy védelemmel szülünk, nem akartak mindjárt megmetszeni. De persze ezt sem tudtam elkerülni. De előtte még a tolófájások is elkezdtek alábbhagyni, és a kettőjük közti beszélgetés hangneme egyre aggódóbb lett. Szegény Gábor nem tudom mit csinált, gondolom halálra aggódta magát. Mondták, hogy álljak négykézlábra, és hátha az segít, de én már nem éreztem semmi fájást. Lehet, hogy volt, de tényleg kifáradtam. Valamikor, szintén nem emlékszem mikor, de sor került a metszésre is, jobban sajnálták, mint én. Én már úgy voltam vele, hogy ha ez segít, akkor kit érdekel, legyen gátmetszés. Aztán végül mondták, hogy akkor próbáljuk újra. Visszafordultam, toltam én, meg tolta a hasamat a doki felülről, de nem akart Franciska kibújni. Ekkor már aggódó szemekkel mondta Eta, hogy ennek vákuum lesz a vége, mert már nagyon rég a szülőcsatornában van a kislányunk, nehogy valami baja legyen. Na, ezután összeszedtem magam, mert ez megijesztett. A vákuum is, meg az is, hogy baja lehet a kislányunknak. Apa meg kivolt a látványtól, hogy a dokival egyszerre ketten képtelenek vagyunk kitolni Franciskát. És egyszer csak azt hallottam, hogy kimegy a szobából. Innentől azt hiszem két tolásra megvolt a kislányunk, mikor Eta mondta, hogy ok, most ne toljak, csak pihegjek, akkor már tudtam, hogy végre sikerült. És kitekeredett a kislányunk. Ez volt 2008. augusztus 28-án, hajnali 3:05-kor. A mi Drágánk nem könnyítette meg a dolgomat, mert a végére mégiscsak roppant kíváncsi lett a világra: nem lefelé hajtott fejjel, hanem felfelé hajtottal akart kibújni. A dokim szerint ez nagyban megnehezítette a dolgunkat, de utólag már mindegy. A születés után kisvártatva fel is sírt Ady Franciska. A doki meg ugrott le mögülem az ágyról, ment szólni Gábornak, hogy jöjjön fotózni. Egyébként a kitolás része, amikor jól nyomtam, egyáltalán nem fájt! Ha nem jól nyomtam, akkor voltak némi fájdalmaim csak, de összességében a vajúdás talán rosszabb volt. Megszületése után a hasamra tették Franciskát, nagyon boldog voltam. Ott feküdt rajtam a kislányom, mondhatni gusztustalan mázban, soha nem látott csúcsos fejjel, de kit érdekelt ez ott akkor: nekem már akkor is a legszebb volt a világon. Aztán persze elvitték, rendbe rakták, felöltöztették, megvizsgálták, majd bebugyolálva odaadták Apának. Gábor ki is vitte tesóméknak megmutatni, akik csak ezért éjjel eljöttek Győrből. Meg persze azért, hogy hátha a tesómnak be kell jönnie a Gábor helyett. De az én Kedvesem keményen állta a sarat, komolyan, nem gondoltam volna, hogy végül ott lesz velünk, és részese lesz ennek az élménynek, és ott lesz személyesen, mikor megszületik a kislányunk. Nagyon büszke vagyok rá!

Aztán jött a méhlepény kitolás, az semmi nem volt. Ennek ellenére remegtem, mint a kocsonya, úgy elfáradtam a szülésben. Majd jött a varrás, meg feltárás, az nagyon hosszúnak tűnt nekem, már nagyon türelmetlen voltam, mikor végez már. Nem fájt, bár pár öltést éreztem, de inkább türelmetlen voltam. Közben Apa már beszélgetett Franciskával, olyan jó volt nézni őket. Bár a fáradtságtól, meg a sok tolástól kettőt láttam, de ez sem érdekelt engem. Néztem őket, ahogy ismerkednek egymással. Apa és Lánya.

Mikor a doki végzett a férceléssel, akkor aztán végre odatették a kislányunkat hozzám, Eta segített egyből mellre tenni, és szopálta is, nagyon ügyes kislány volt! Ki sem engedte a szájából a cickómat!  Én abban a helyzetben fél perc alatt el tudtam volna aludni, mert olyan rohadt kimerült voltam. Csak öleltem a lányunkat, és küzdöttem az elalvással. Aztán hajnali 5-kor kitessékeltek a szülőszobáról, elvitték Cickát is az újszülött osztályra, én meg mentem fel a terhespatológiára, ugyanis a gyerekágyon nem volt hely, mert annyi szülés volt akkor a napokban. Ahová kerültem, már volt három másik anyuka is, akik szintén nem fértek az osztályra. Azt ígérték, hogy majd valamikor kora délután, mikor hazaengednek anyukákat, akkor át tudunk költözni. Apa felhozta a holmimat, picit pusmogtunk, aztán ő eljött haza. Szegény, azt mondta, hazafele elaludt a piros lámpánál. Kimerült ő is. Én is kivoltam, de egyszerűen csak bólogatni tudtam, az igazi álom nem jött a szememre. Csak jöttek a gondolatok, meg az emlékek, ha meg végre elaludtam volna, jött valaki, hogy voltam-e már pisilni (reggel 6 kor, mikor 5-kor jöttem fel…???), vagy jött a vizit, feljött a dokim is megnézni, hogy vagyok, meg mi újság. Küldtem persze az sms-eket is. Aztán egyszer csak összeszedtem magam, és kb. 20 perc leforgása alatt „átrohantam” a szemközt lévő wc-re pisilni. Hamar ment…  Délelőtt valamikor jól le lettem „cseszve”, a takarító nő által, hogy hogyhogy még nem mentem át a Kislányomhoz. Basszus, örültem, hogy az ágyból ki tudtam kelni pisilni, és nem rogytam össze. Az egyik szobatársam aztán mondta, hogy fél egy előtt nem lehet menni az újszülöttre, úgyhogy még volt egy kis időm, ezért legalább annyira összeszedtem magam, hogy a fentihez hasonló rohamtempóban elmentem zuhanyozni is. Mégsem mehettem a Lánykámhoz olyan leharcoltan, abban a hálóingben, amiben világra hoztam őt. A tusolás nagyon jól esett, kicsit fel is élesztett, meg hozták az ebédet is, azt is megettem, és az is segített, majd az egyik csajszival átbotorkáltam az újszülöttre. És mikor megláttam a kislányomat, nem hittem a szememnek, olyan nagy haja volt, punkosra belőve, hogy csak ámultam. Valahogy ez kimaradt, mert a feje is be volt bugyolálva, mikor odatették nekem. Csuda pofa volt. Nézegetett, egy hangja nem volt, a csecsemős nővérke is mondta, hogy egész délelőtt egyedül ő volt az, aki nézegetett, de hangja sem volt. Tündérke. Apának küldtem is egy fotót a kislányunkról, hogy jöjjön minél előbb, mert nagyon várjuk… Mi, a családja…

A szülésből egyébként nekem már aznap délutánra nem maradt más csak a szép élmény, Valahogy az egész lényünk olyan jól ki van találva, hogy magára a fájdalomra egyáltalán nem emlékszem. Csak tudom, hogy fájt, de konkrétan nem tudnám felidézni, vagy elmondani milyen volt. A dokinak is mondtam, hogy nehéz volt nehéz volt, de máris kezdeném elölről az egészet, akárhogyan is alakult a szülés. Mert ennél szebb dolog nincs a világon. Nem mellékesen nagyon meg voltam elégedve a dokival is, meg Etelkával is, mert nélkülük nem tudom mi lett volna velem. Pedig sokat vacilláltam, hogy fogadjak-e szülésznőt, de utólag azt mondom mindenképpen jól tettem, hogy fogadtam! Ők ketten együtt mindent megtettek értünk, hogy a lehető legjobban zajlódjon az egész, profin és tiszteletre méltóan segítettek nekem a szülésben.

Remélem nem is olyan sokára újra segítenek majd nekem a tesónál is!

Végeredményben a szülésem nagyrészt úgy alakult, ahogyan azt szerettem volna. Én úgy képzeltem, hogy majd este és reggel között kell bemenjünk a klinikára, hogy ne kelljen a pesti csúcsforgalomban a dugóban vajúdnom, illetve remélem, hogy nem úgy lesz, hogy előbb elmegy a magzatvíz, és csak utána jön a vajúdás, mert én nagyrészt otthon akartam vajúdni. És persze gyors és könnyű szülést képzeltem el magunknak. Ebből végülis sok minden összejött, még azt sem mondhatom, hogy nem volt gyors, mert így is 4 óra alatt megvolta, ami első babánál azért nem is rossz. Hát hogy nem lett olyan könnyű, arra meg már nem is emlékszem.

 

A mappában található képek előnézete Vityo

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.